2020. január 16., csütörtök

Ma New Yorkban visszaültem a lóra

Nem úgy, mint amikor hetedikes koromban nem ültem vissza a lóra, mert hiába mondta apám, hogy akkor a ló azt fogja hinni, hogy ő a jani, meg én is félni fogok később (így is lett), eltört felkarral csak nem akartam visszaülni.

Na de most nem ez volt, ugye, hanem csak annyi, hogy tegnap azért ez az irodai kezdés nem volt ideális, nem igazán működött semmi, nem volt egy élő ember akivel beszéljek, és a nap elég vánszorogva ment el. Úgyhogy ma reggel erősen gondolkodóba estem, hogy inkább itt nálunk a 43-dikon a komfortzónámban dolgozzak-e inkább. De úgy döntöttem, hogy kemény leszek, és inkább bemegyek. És épp olyan jó döntés volt, mint szinte mindegyik ami a helyes, de nehezebb utat választja.

Szóval ma már egész otthonosan mozogtam az épületben, egész nap tudtam koncentrálni, és egy csomó munkát elvégeztem. Ebben segíthetett az is, hogy a csapatunkból az egyik figurát épp kirakta a főnök, mert nem csinált semmit az elmúlt két hónapban. Az én hozzáadott értékem sem volt sok mostanában, de mondjuk engem szaré-hugyé kap meg a projekt, úgyhogy azon nem izgulnak. Én azért rápörögtem egy kicsit.

A PwC és én

Itt kéróztam a harmincnegyediken

Puerto Rico-i ebéd

Versenyülés az extra hatékony excelezéshez!
Naplemente 1 WTC-vel a háttérben


Még egy király tapasztalat volt, hogy láttam hóvihart megérkezni Manhattanbe. Ezt dokumentáltam is, de "kicsit" uncsi, úgyhogy nézzétek legalább kétszeres sebességgel :))




Mindegy, élőben király volt, én emlékezni fogok rá! :)
A másik nagy előny, hogy bejöttem, hogy már szinte el is felejtettem, hogy a Bryant Park nappal egy putri a Bryant Park éjjelhez képest. Néhány fotó itt, a többi az albumokban. Ki is rakok alulra egy kis emlékeztetőt az allbumokról a nyájas mobilos olvasók becses kedvéért, akik nem látják az oldalsávot.

Az Ember, a Vállalat és a Város egybeforr
- Klebersberg Kúró, ca. i.e. 1300

Balról jobbra: 1 Vanderbilt (ez lesz a 2. legmagasabb épület),
Grand Central Terminal, Chrysler Building

Kicsit lejjebb nézve

Bryant Park, woohoo!

Én még mindig nem unom, hát ti? :)
Hazafelé sétálva mentem, kivételesen a Times Square felé. Mert ugye egy igazi New York-i SOHA nem megy a Times Square közelébe. Egy időre mondjuk nekem is elég volt az élmény, de a képek meg videók jók lettek, szóval megérte.
Klasszikus Times Square, New York-i taxikkal.
Ennél nem lesz már turistább


Broadway színház - a West Side Story megy. Ez már a mi utcánk, mindjárt hazaérek!
A tetőnkről pont az a középső 3C-ot mutató óra látszik lefele
A lányok megint vásároltak, megint főztek, SŐT, sütöttek mikro-kenyeret a mikro-jénaiban - holnapra kiderül, hogy milyen lett.
Kis édi!
Liácska meg fényképezett egész nap a régi telefonommal, és csinált kb. 30 db három másodperces videót, mindegyiken ugyanezt mondja: "szabadozott kiscsirke". Ez teljesen normális.
Szabadozott kiscsirke

Na mára ennyit.

[[ a következő albumok frissültek: Midtown esteMunkaSymphony HouseCentral Parkez+azUtazás New Yorkba ]]

5 megjegyzés:

  1. Te Miki, a hetvegen lesz surf? #we can hitch a ride to Rockaway Beach😀

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csoki! Ki vagy? És miért ne értesülök a kommentekről? :(

      Törlés
    2. Amúgy egyébként van surf! :) Csak kéne még egy jó kesztyű, mert a mostanival nem húzok ki egy sessiont...
      Közben megoldottam, hogy kapjak értesítést a kommentekről.

      Törlés
  2. Zoli voltam GC-rol (google-os acc-ot hasznaltam,nem tom miert ismeretlenkent jott at)

    VálaszTörlés
  3. Gondoltam, hogy te lehetsz az, aki ilyet kérdez! :)
    Látogass meg, és akkor megyünk, ígérem! ;)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Az elmúlt 30 nap top 3 bejegyzése