2020. április 9., csütörtök

Ma New Yorkban elértük a félidőt

Három jó hír is jött, de először még a státuszjelentés:
Ma különösen nehéz nap volt, mert ugye "reggel" fél 3-kor kellett kelnem, ami azt jelentette, hogy már 2-től fel-felébredtem, utána a ciprusi XYZ cég kb. 20 képviselőjével meg a vezérigazgatójával volt egy bemutatkozó megbeszélésünk, aminek a bevezetőjét meg néhány szakmai részt nekem kellett tartanom, ami elég stresszes volt. Véget ért úgy 5-re, de nem tudtam azonnal visszaaludni. Fél 8-kor ébresztettek a gyerekek, elég leharcolva konstatáltam, hogy a közép-európai üzletfejlesztési megbeszélésről fél óra késésben vagyok. Abba végül becsatlakoztam, és kisebb megszakításokkal mostanáig dolgoztam (este 9). Ez már nem tudom, hanyadik ilyen napom volt, de pont elég is volt. Annyira pörgés volt, hogy abszolút negatív rekordot döntöttem: ma összesen 3 (három) fotót készítettem!! Nagyon jókor jön, hogy holnap összesen egy fél órás meetingem lesz egész nap. Sokat haladtam ma nagyon, úgyhogy azon kívül már csak kevés dolgom lesz, pl. professzionálisra kell alakítanom az egyik művészi ábrámat, ami jelenleg úgy néz ki, mintha a Lia rajzolta volna.

Apropó munka: Többen is jeleztétek már, hogy nem is tudjátok, hogy igazából mit dolgozom. Ezzel olyan vagyok, mint Chandler, akinek az irodájának az épületét mindig mutatják kívülről, de nem tudja senki, hogy mit csinál. Na, a kérdéses iroda a mi utcánkban van. Itt a Wikipedia bejegyzés róla, megnéztem most, írják is benne Chandlert! :) Igen, jól látjátok, ez a bekezdés nem hozott közelebb senkit ahhoz, hogy én mit dolgozom. Na de majd az alábbi kép!

Hát igen, ez a munkám! Külön figyelmet érdemel az ausztrál, brit és EU-s figura megjelenítése! :)

Itt van Lia rajza is egyébként, referenciának:

Kis Picassová
A finn egyetemista albérlőink jelezték, hogy nem tudnak dolgozni, meg csökkennek is a bérleti díjak, nem akarunk-e valamit eszközölni. Hosszú morfondírozás után végül elengedtük a bérleti díjuk felét a következő két hónapra. Szerintetek ez megfelelő, vagy többet/kevesebbet kellett volna?

Na, de a sok száraz info után jöjjenek a jó hírek!

1. Kedden újra tudunk menni Centereachbe Liának adagot növelni! WOOOOOHOOOOO!! Reméljük ez így is marad! (annak ellenére, hogy Long Island kezd feljönni a Városra fertőzöttségben). Ez a lehető legjobb hír, ehhez képest minden tényleg másodlagos.
2. CsBV
3. Kaptam egy hivatalos értesítést, hogy a kiküldetésemet meghosszabítják június 30-ig, és elvileg ezt már mind a két fél jóváhagyta. Kicsit hirtelen jött, mert én még csak úgy hallottam, hogy egyeztet róla a magyar és az USA fél, de ha tényleg igaz, az is nagyon jó hír. Egyrészt itt még szeretném befejezni a munkákat, amire nem lenne elég a következő 5 hét, ami az eredeti időtávból hátravan, másrészt Lia kezelése sem ér véget addig, harmadrészt meg egyelőre nem is biztos, hogy lesz repülő (mondjuk szerintem azért lesz). A cím magyarázata tehát: ma vagyunk itt három hónapja, tehát az új számítással épp félidőnél.

Na, hát ezek vannak, örüljetek velünk!
U.I. Még mindig nem szortíroztam a Niagara-Toronto-Buffalo képeket. Van néhány mai viszont (asszem).
Je ne sais pas!

Ébredés utáni nyugizás
A Central Park Place - Rákerestem az IMÉNT és 10-15 emelettel alattunk a felénk néző lakás 6500 dórá havonta. Mondjuk van kilátása a Parkra
Ez meg egy érdekes grafikon a csatornák híranyagának elfogultságáról és minőségéről. Egy kicsit elavult, mert 2018 óta a CNN is sokat tolódott 'balra' (itt ugye nincs bal meg jobb, csak nemzetib ultrakapitalista meg liberálisabb ultrakapitalista)
Amúgy viszonylag jó képet ad, ami nem is csoda, egy tényleg függetlennek tűnő (crowdfunding) cég csinálja.

2 megjegyzés:

  1. Azért ezt a diagramot progresszív emberek rajzolják... Amennyi hülyeség pl. a Mother Jones-on meg a Daily Beasten lemehet következmény nélkül, simán a piros téglalapban lenne a helyük :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, biztos sok minden befolyásolja a dolgot. Amiket idéztél, azok közül egyiket sem ismerem, de bizonyára igazad van!

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Az elmúlt 30 nap top 3 bejegyzése