2020. június 2., kedd

Ma New Yorkban forró lett a lábam alatt a talaj

Már ha élhetek ezzel a nyolcvanas-kilencvenes évek akciófilmjeiben gyakran használt FRÁZISSAL! Élhetek! Szuper, köszi én!
[Vigyázat, atom hosszú bejegyzés következik!]

Na de kezdjük az elején. Ma pünkösd hétfő volt, úgyhogy természetesen egész nap dolgoztam. Szerencsére tök jól haladtam, úgyhogy este fél 7 felé végeztem is. Közben meghozták az új kávéfőzőt, mert -bár nem említettem korábban- az is elromlott (nem is tudom, hogy van-e olyan berendezésünk, ami nem romlott volna még el. Szóval meghozták, úgyhogy gondoltam, hogy írok is nekik, hogy 10 hete le van zárva minden, legalább a tetőt nyissák ki. Aztán mire írtam volna, 10 hét után épp abban a percben jött az e-mail: föl lehet menni a tetőre, előre regisztrálva, max 17 ember egyszerre, maszban, csak a kültéri részen. WOOOHOOOO! Gyorsan regisztráltam is, úgyhogy felmentünk a két kis pöttyel a tetőre. Aztán őket hamar lehoztam, mert annyira nem élvezték, meg én sem élveztem annyira.
Viszont én visszamentem, amit nagyon jól tettem, mert a fekete felhők elmentek keletre, nyugaton meg kisütött a nap, és elképesztő látványt nyújtott! Szerencsére le is fényképeztem, de csak mondjuk két fotót rakok ki, mert 200 készült, és azokat ugye végig kell nézni ügyesen.

Cukkerkák a háztetőn - van is egy ilyen musical a Broadwayn
Mint a mesében
Ebből van vagy 10, lehet hogy lesz kevésbé túlexponált is

Aztán meg lementem az utcára, mert hogy ugyan már elmúlt a Manhattanhenge, és a helyiek szerint nem éri meg lemenni, gondoltam hogy háta tudok egy-két Furcsa Fényviszonyos Fotót csinálni. Most arrébb is sétáltam először a 6., majd az 5. sugárútig, hogy a nagy épületek is bent legyenek a képben. Ott épp 6-8 rendőrautó lezárta a Fifth Avenue-t. Gondoltam, hogy nekem praktikus, mert ugye a naplementét az út közepéről kell fotózni, úgyhogy jó is ha nincs sok autó. Közben lefotóztam a bedeszkázott boltokat, és eszembe jutott, hogy milyen érdekes, hogy tegnap már bedeszkázták a Nordstrom Plazat, vajon miért? Átalakítás van. Aztán beugrott, hogy nem átalakítás van, hanem tüntetés. Létezik, hogy ide feljöjjön a tömeg? Aztán ezeket elhesegettem, és inkább a fotózásra koncentráltam, meg hogy ne üssön el az autó. Erre a hangosbemondón emlékeztetett egy NYPD kolléga is. :) A geometriába vetett hitem végül bejött (nevezetesen hogy ha északabbra megy le a nap, akkor egy kicsit korábban mégiscsak bekandikál az 57. utcába). Itt is csináltam csillió képet, mondjuk kettőt ebből is kirakok:
Az összes bolt kirakata így be van deszkázva. Szürreális! A Louis Vuitton meg a többi francia márka gondolom már elég tapasztalt ebben, Párizsban már megedződtek! :)
Jobbra a Solow Building meg az épülő Steinway Tower, szemben a Nap égitest

Ugyanaz az égitest, autóforgalommal a Billionaires' Row-n

Aztán amikor felcsúttam a fotózásból, és arra jutottam, hogy ideje hazamenni, akkor megnéztem az utat lezáró rendőröket, és láttam hogy kicsit feszengenek. Megfordultam, hogy vajon miért, és ott volt néhányezer tüntető, akik épp felénk tartottak a Central Park felől. Arra jutottam, hogy akkor nem arra megyek haza, hanem inkább az 57-diken, viszont ott meg egy másik, kevésbé szervezett néhány száz fős tömeg jött szembe. Morfondíroztam, hogy a véletlenek milyen fura összejátszása kellett ahhoz, hogy én épp két tüntető tömeg és a rendőrök közé keveredtem sötétedéskor egy nyolcmilliós városban, aztán gondolkodás helyett enyhe szívdobogással inkább mégis a nagyobb, de rendőrök biztosította tömeg felé indultam, mert azok békésebbnek tűntek. Nem is volt semmi probléma, a fényképezőmet a pulcsim alá rejtve végül az 58-dikon laza kocogással hazafelé vettem az utat.

Gyér rendőrkordon a Madison Avenue-n
Combos mennyiségű tüntető jön szembe - sajnos a zoomos fényképező lemerült, amikor meg már közelebb mentem, nem a fotózásra fókuszáltam :) Itt amúgy a rendőr kordon is komolyabb volt.

Kicsit ilyen érzésem volt:

Viccet félretéve, tényleg eléggé befostam! Full kijöttem a gyakorlatból, már vagy 14 éve nem szorultam tüntetők és rohamrendőrök közé! :)) Mondjuk most van egy extra nyomasztó faktor (a végtelen metropoliszon kívül): míg 2006-ban megtanultam, hogy a maszkos figuráktól óvakodni kell, mert ők gyakran azért vannak ott, hogy káoszt okozzanak, addig itt MINDENKIN maszk van!! :) Persze itt senki nem okozott nekem problémát, de a kinézetük meg a testbeszédük alapján nem ezt vártam tőlük...

Mire hazaértem és beszálltam a liftbe, meg is kaptam az értesítést, kijárási tilalom lép életbe a városban este 11-től:

New Yorkban legutóbb még LaGuardia vezetett be kijárási tilalmat, 1943-ban(!) Akkor is amiatt, mert egy rendőr lelőtt egy fekete katonát. Az akkori zavargásokban 5 ember halt meg. Nálunk azt hiszem még nullán van a számláló szerencsére. 

Azóta meg itthon vagyok, és most kezd egy kicsit összeállni a kép, hogy tegnap lent a SoHoban a legmillásabb boltokat kipakolta a fosztogató tömeg, és az itteni millás boltok ezt akarták megelőzni. Meg a rendőrök is leginkább ezeket a boltokat védték, plusz a Trump Tower-t, mert pont ahol fotóztam, ott van az is. Valahogy tegnap nem jöttek át a hírek ilyen egyértelműen, meg azt sem mondta senki, hogy a mi környékünkön lesz a nagy tüntetés. Aztán persze a TV-ből azt is megállapítottam, hogy egy ilyen nagyváros (agglomerációval 24 millió ember) arra is jó, hogy egy este egyszerre nem csak egy, hanem több nagytüntetés is mehet a város több pontján. :)

Most épp a TV meg a YouTube megy a háttérben, és mint egy filmet, nézzük az eseményeket. Mint megtudtuk a 35 ezer rendőrből 8 ezer van most egyszerre az utcákon (akik mellesleg 3 hónapja teljesítik a koronás szolgálat, ráadásul vagy az egyharmaduk elkapta a kórt, most meg napok óta foshatnak, hogy mikor kapnak molotov-koktélt az arcukba). Eléggé megsajnáltam őket, iszonyú para lehet egy ilyen végtelen nagy városban éjszaka óriási tömegekkel szemben estéről estére kiállni úgy, hogy ez a most itt ismeretlen terület, senki nem tudja, mi fog történni. Ráadásul ez a hetedik napja a tüntetéseknek! Igazából mint minden nap, ma is délutántól éjjelig szinte folyamatosan halljuk a szirénazajt, az éjszaka nem volt nyugodt, mint Ganxsta Zolee örökbecsű művében.

A napnyugtával beindult a fosztogatás Midtownban is, most épp a 44. utcai Best Buy-t pakolták ki a rendes emberek. Ez annyira a belváros, hogy konkrétan az irodánktól két sarokra van, én minden nap szoktam arra sétálni, amikor nincs világjárvány. A rohamrendőrök sok mindent nem tudnak csinálni, csak a soktucat fosztogatóból egyet-egyet elkapnak, vagy csak rájuk sóznak gumibottal. Érdekes hogy ahol nagyobb békés tömeg van, ott az agitátorokat meg a fosztogatókat elkapják, leteperik és odaadják a zsaruknak. Az agitátorok amúgy jellemzően fehérek, és kínosan ügyelnek, hogy a maszkuk fent maradjon. Lehet azt mondani, hogy ez csak feltételezés, de én már vagy 5 ilyen videót láttam, és egészen elképesztő hogy milyen hidegvérrel végzik a pusztítást ezek a faszok. Állítólag szélsőbalos és szélsőjobbos csoportok / anarchisták, de persze gondolom nem most fog kiderülni. Azt mondja a város vezetés, hogy van bizonyítékuk, hogy ezek a figurák szervezetten jönnek, jellemzően államon kívülről. Kiváncsi vagyok, mi fog ebből kiderülni a végén.  

Közben a másik nagyobb esemény a Macy's-nél van. Élőben nézem a helikopter közvetítését (nézzétek ti is nyugodtan, itt van a link), közben élőben nézem az ablakból a helikoptert:

Kb. 3 kilométerről néz be a helcsi a 34. utcába (az a pötty az égen), a kamera még csak nem is rezeg, és az arcokat is fel lehet ismerni úgy, hogy éjszaka van.
A helikopter képe, amikor nem zoomol be. Balra Macy's, jobbra kisebb boltok

Azt mondja a figura a helikopteren, hogy valamelyik boltot a Macy's-zel szemben kifosztották, meg valami kis tüzet is gyújtottak. Hogy egyem a szívüket! A képek alapján az vagy a Tissot vagy a Foot Locker lehet. Ha lenne eszük, akkor nyilván az óraboltot pakolnák ki, de szerintem inkább a Nike-kra mennek rá! :)
ÉS NEM! Most mutatják, hogy a lebontották a Macy's deszkaburkolatát és bejutottak az áruházba (ami amúgy két hónapja zárva van). Ebben az lesz az izgi, hogy akár napokon keresztül nem fogják megtalálni a bent maradt fosztogatókat. Épp most hoztak ki egy gyereket, de egy New York-i teljes háztömb 12 emeletét átkutatni (mindegyik emelet kb. 20.000 négyzetméter) nem lesz egyszerű móka. Főleg úgy, hogy tele van áruval, zegzugos, és az emeletek között legalább 10 lépcsőház, lift, mozgólépcső, stb. van. A Macy's ráadásul egy igazi New York-i ikon, szóval ennek még nagy visszhangja lesz.

Na asszem alszom is mert holnap megint hajnalban kelünk és megyünk mucsára, meg amúgy is, úgy néz ki, vége a bulinak, most már inkább csak a takarítás van. Most mondjuk mutatják, hogy Brooklynban még óriási tömeg vonul. Na mindegy, az már egy másik városrész! :) Holnap már nyolctól kijárási tilalom lesz, kíváncsi vagyok, hogy az segít-e majd vagy olaj lesz a tűzre. Ha a helyesírás nincs ott, vagy értelmetlenek voltak a mondatok, bocs nem fogom elolvasni ezt a hosszú szart, nem őrültem meg! :D

Na még pont a gomb megnyomása előtt megérkeztek ide is a srácok, úgy néz ki, mennek haza Harlembe. A rendőrség segít nekik hazafelé és emlékezteti őket, hogy kijárási tilalom van, úgyhogy iparkodjanak. Fullba tolják a GTA-t!! :)
Ha nem látszik a beágyazás, itt a link.
Na Bugátti!

4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Peeeerszeee!! Csak lepörgetted az aljára, ahogy SZOKTAD! :)

      Törlés
    2. Jaaaa, csak most kapcsoltam, hogy a címet! :) Igen, akkor rád gondoltam! :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Az elmúlt 30 nap top 3 bejegyzése