2020. július 5., vasárnap

Ma New Yorkban az utolsó teljes napunkat töltöttük

Lustálkodás, medencézés, chill, egy kis pakolás, evés, este borozás. Elég jól telt ez a nap, Zizi is jobban van már, csak enyhe hőemelkedése van, de a kedve már jó. Ja, azt elfelejtettem, hogy tegnap tankoltam a kocsiba 88 liter benzint! :)))
Visszatérve: a petárdák azóta is mennek folyamatosan, továbbra is jó meleg van, minden megy tovább a rendes kerékvágásban - csak nélkülünk. Nincs is sok kedvem blogot írni, inkább melankóliázni van kedvem. Charlie Nézz az ég felé című száma megy a fejemben egész délután. 

"A csomagom is nehéz, a szívemen is súly
Egy szürke taxi vár az üvegajtón túl"


Nem tudom, hogy pontosan mi volt a nyolcvanas években, de Charlie két száma is (a másik a New York, New York) döntő szerepet játszott abban, hogy kialakult bennem ez a New York őrület. Érdekes módon mind a két számban az a rész fogott meg legjobban, ami a búcsúról szól. Valahogy az vonzott ide leginkább, hogy ezt a pillanatot átéljem: a főhős jól végezte a dolgát a világ közepén, úgyhogy most már hazamegy oda, ahova tartozik. Egészen pontosan ez a sor akadt be: "Nekem itt dolgom volt, siker és kudarc várt reám." Az első látogatás után, már 2005-ben kialakult bennem az, hogy nem turistaként akarok itt lenni, hanem azért, mert itt van dolgom. Ugyan még most sem tudom pontosan, hogy ez mit jelent, de a lényeg, hogy úgy érzem, hogy ezt sikerült megvalósítani. Sok idő kell még hozzá, hogy leülepedjenek az élmények, de annyi biztos, hogy - bár nem úgy alakult minden, ahogy terveztük- úgy érzem, hogy teljesült ez az álmom. Lia kezelése természetesen akkor is bőven pozitívba hozta volna ki ezt az utazást, ha hat hónapig egy szobában kellett volna kuksolnunk, de szerencsére azért nem ez volt a helyzet. Elképesztően sok élménnyel gazdagabban megyünk haza, és nagyon nagyon boldog vagyok, hogy nem adtam fel ezt az álmomat az elmúlt hét évben. Pedig ugye lett volna okom rá, többször voltam már nagyon közel a célhoz, és ezt kivéve mindegyik alkalommal megsemmisítő kudarc lett a vége. Úgyhogy rendkívül büszke is vagyok magamra, hogy mindannyiszor felálltam! :) Őszintén, nem is tudom, hogy hány éve megy ez. Azt hiszem, hét. Na de most vég(r)e.

Sokan kérdeztétek, hogy örülök-e, hogy megyünk haza. Nem örülök. Annak örülök, hogy otthon leszünk, sok minden és sok mindenki hiányzik már. De az fáj, hogy itt kell hagynunk az itteni életünket (I'm 29B). Még akkor is, ha a jelenlegi környezetben nem sok minden újat tudnánk itt megtapasztalni, meg akkor is, ha hosszú távon nem itt képzeljük el az életünket, a mi otthonunk nem itt van.
Szóval kb. Charlie fenti száma, na! :) Hallgassátok meg, az jobban átadja mint az én trampli prózám.

Na de nézzünk is egy listát, hogy mi kellett még ahhoz (Charlien kívül), hogy ez a szerelem kialakuljon:
- A Márkusztól kapott képeslap, az eredeti World Trade Centerrel
- Jóbarátok
- SimCity 
- Szellemírtók (tényleg, azt végül írtam, hogy a filmben a Habcsókember pont a Symphony House előtt fordul be a 7. sugárútra?)
- Pókember
- A Keresztapa
- Die Hard 3
- Reszkessetek, betörők 2.
- Frank Sinatra: New York, New York (Páppá-Párárá)
- GTA 3 (thx dZé)
- Így jártam anyátokkal (az első 4 szezon)
- "Empire State of Mind" by Jay-Z featuring Alicia Keys
- Breakfast at Tiffany's
- Breakfast at Tiffany's (igazából ez volt előbb)
- Szerelem a végzeten (Serendipity)
- 30 Rock
- Louie

Nem teljes a lista, de nekem sajnos nincs memóriám :(

Ha már itt tartunk, itt van a New York-i Spotify playlistem, aminek az eleje New Yorkról szóló számokból áll, a másik (nagyobbik) rész meg olyan számokból, amik itt mentek a rádióban, úgyhogy New Yorkra fognak majd emlékeztetni.

Na, holnap összepakolunk és hazamegyünk, de azért még egy utolsó hivatalos bejegyzést írok majd!
Nibelung!

Az uccsó naplemente. Na jó, az utolsó előtti.

1 megjegyzés:

Az elmúlt 30 nap top 3 bejegyzése