2020. június 20., szombat

Ma New Yorkban ismét fullba nyomták a kretént

Azaz persze nem csak New Yorkban, de egész Amerikában, úgyhogy úgy látszik, kezd visszatérni az élet a rendes kerékvágásba. Annyira debil dolgok vannak, hogy mindegyikhez kell majd linket mellékelnem, mert amúgy azt hiszitek, hogy kamuzok. Hosszú bejegyzés jön.

1) A Donáld "visszatért a kampányösvényre", úgyhogy Tulsaban, ami Alsószarfalva fővárosa, megtartja első kampányrendezvényét. Mivel száraz, napfényes idő és világjárvány van, logikus, hogy egy ZÁRT stadionban teszi ezt meg. Természetesen minden óvintézkedést megtesznek, hogy valóban biztonságos legyen a rendezvény, úgyhogy osztogatni fognak maszkokat, amiknek a viselése hangsúlyozottan nem lesz kötelező. De miért is lenne, hiszen csak tízezer ember fog összegyűlni egy abszolút halaszthatatlan dolog miatt (eredetileg azt mondták, hogy egymillióan(!) igényeltek jegyeket, de lehet hogy még Tulsában sincs ennyi idióta). Annyit előre bejelentettek, hogy a Gyagyás helyi kampány csapatából 6 embert teszteltek pozitívan koronavírusra! :D
Na, be is kapcsolom, hogy élőben menjen. Óriási a hangulat bent és természetesen kb senkin nincs maszk (mert az nyilván a baloldali agymosás része). Kint is nagy a buli, ahol óriás Trump bábuval tüntetnek, hogy ne egy pszichopata óvodás legyen már az elnök. Ja, még egy érdekesség a "lesz maszk, de nem kötelező" mellett (ami ugye a SZABADSÁG mániás redneckek miatt fontos). Szóval a másik darwini intézkedés, hogy Tulsában ugyan kijárási tilalom van, de a kormányzó biztosította az elnököt, hogy a kampányrendezvény látogatóira az nem vonatkozik majd! :D :D :D
Mutatom Oklahoma COVID-19 számait, csak hogy látszódjon, miért nincs mitől félni Trump rendezvényén:

Ez a figura vezeti az egész országot, csak mondom :)

Most épp amúgy a Gyagyás arról beszél, hogy a baloldal korlátozni akarja a véleményszabadságot és eltörölni a kulturális örökséget és a saját debil identitáspolitikáját rakni a helyébe. Azért mondja ezt, mert Columbus meg számos más, vegyes megítélésű történelmi alak szobrát döntik épp le, gyalázzák meg, stb. Ez egy komplex probléma, de azért lássuk be, részben igaza is van.
Most épp azt mondja, hogy "Azért magasak a számok, mert sokat tesztelünk, úgyhogy LASSÍTSUK MÁR LE A TESZTELÉST!!" :)))))) De komolyan, szó szerinti a fordítás! :) Iszonyú király ez a show, ha tehetném, én is ott lennék!. Mutatják a képernyőn az agysebész részvevőket - hát én előszeretettel élezem a nyelvemet a bamba, realitástól elrugaszkodott demokrata szavazókon, de ennyi sutyerákot egyben én még életemben nem láttam, mint ez a Trump rendezvény! :D :D Egész megdöbbentő a tömeg képe! Úgy tűnik, ez a maszk nélküli tömegrendezvény a világjárvány idején jelentős génállomány-tisztítást tud majd hozni.
Az MSNBC műsorvezetője meg közben alig tudja palástolni a jókedvét, mert láthatóan az elképedésen és a felháborodáson már ő is túljutott, és inkább a humort látja a dologban.
Közben egész hirtelen fordulattal a hangulat kezd melegedni odakünn, mert a Trump rajongók (géppisztollyal az oldalukon!!), a BLM tüntetők (elég erősen felpaprikázva), meg a nemzeti gárda 250 embere most kezd egymással interakcióba lépni. És a benti tízezer gyagyás ebbe az elegybe fog megérkezni, amikor kijönnek a stadionból! YEEEEEEHHAAAAAWWWWWW! :)

2) CsBV

3) Akkor evezzünk is át a baloldalra, ahol egyrészt New Yorkban már vagy három hete minden nap tüntetnek annak ellenére, hogy elég radikális törvénymódosítások történtek, és nincsenek igazából követeléseik sem, de úgy látszik a kb. 30 unatkozó jómódú belvárosi fehérnek, [meg a velük szemben álló, jórészt fekete / latinó zsaruknak - a sors iróniája! :))] nincs jobb programjuk ezen a szép szombat délután, mint kiabálni hogy Black Lives Matter, meg hogy váltsák le Trumpot.
Az igazi South Park epizód azonban nem itt játszódott, hanem a Gracie Mansionnél (még jó, hogy megnéztük kedden). A polgármester házánál ugyanis gyerekek tüntetnek! Azt hittem, tinédzserek, de aztán a TV-ben mutatták a 8-9 éveseket, és akkor rájöttem, hogy ez nem egy David Lynch film, hanem a híradó. Azért tüntetnek, hogy a rendőrség finanszírozását csökkentsék. Vannak szülők is, akik elmondásuk alapján azért jöttek, mert a gyerekük mondta nekik, hogy jöjjenek. Amit meg is tudok érteni, Lia is gyakran felveti nekem a kérdést, hogy milyen arányban részesülnek a helyi rendvédelmi szervek a városi, állami és szövetségi forrásokból. Szegény gyerek nagyon be tud pörögni, hogy miért nem kapnak több de-eszkalációs tréninget a rendőrök, és hogy milyen extra kontrollokat kéne bevezetni a rendőrségi felvételi folyamatba.

4) Közben a fehér celebritások már patologikus "look at me" tüneteket mutatnak és megint megpróbáltak tenni valami hasznosat (ami ugye legutóbb az Imagine eléneklésével iszonyúan kínos eredményt hozott). Nyilván a legjobb szándék vezérelte őket, amikor a cringe-rollert csapágyasra járatták ezzel a kezdeményezéssel (vigyázat, megrázó képsorok övetkeznek!): https://itakeresponsibility.org/. Ez lényegében arról szól, hogy gazdag fehér emberek elmondják, hogy miért szégyellik magukat, és a most a közösségi médiára kiposztolják azt (és a rajongóknak is lehetővé teszik hogy kiposztolják ők is), hogy milyen hőstettet fognak csinálni. Elképesztően praktikus ugye, mert ingyen van, lehet a kanapéról is, nem kell konkrétan ú.n. dolgokat csinálni, de mégis nyugodt lesz a lelkiismeretük + mindenki őket nézi majd, ami ugye a karanténban nem volt lehetséges. 2in1!
Biztos vagyok benne, hogy -úgy, ahogy eddig is mindig az elmúlt években- a milliomos fehér emberek fekete-fehérben, szomorú arccal a kamerába beszélése elképesztően sokat fog segíteni az éhezőknek, írástudatlanoknak, erőszak áldozatainak és hátrányos helyzetűeknek. Hallottam, hogy az EU is kiadott valamilyen szolidaritási nyilatkozatot, úgyhogy azt hiszem, mindenki mehet is haza, megvan oldva a rasszizmus Amerikában, sőt az egész világon!

5) A legeslegkirályabb azért mégis csak az, hogy Seattleben a tüntetők létrehoztak egy saját kis miniállamot (CHAZ) úgy, hogy egyszerűen azt mondták, ide nem jöhetnek be a zsaruk. Már más a nevük (mint ahogy az ISIS-nek is volt vagy 4 név változtatása), de én nem jegyzem meg az újat, pont ezért.
Szóval 6 háztömb, 30.000 lakó van ott, akik nyilván rendkívül örülnek ennek a szuper helyzetnek. Mondanom sem kell, hogy "rendőrök" nem jöhetnek be, de azért van egy "security" szervezet, ami nem rendőrség, mert máshogy hívják. Na, ebben az anarchista maoista hippi utópiában kb. 5 nap alatt átvette a hatalmat egy gépfegyveres rapper (meglepő módon egy szingapúri karmester apró termetű lánya - mert mindenkinek egyenlő esélye van egy ilyen helyen!). Ez a hatalomátvétel a hippik egy jó részének nem igazán tetszik valamiért, de hát ugye nincs törvény, és az erősebb kutya hozza a döntéseket. Ma reggel le is lőttek két embert, amit feltételezem jó sok fog még követni. Az interjúk zseniálisak, mert a bent lakók tényleg elhiszik, hogy elég annyi az élethez, hogy sétálgatnak, zenélnek és káposztát termesztenek. Nyilván az iPhone-jukat is majd maguk fogják termeszteni. Egyelőre persze működik a rendszer, mert a többi idióta meg küldi nekik a pénzt kívülről Venmo-n. Természetesen a Venmo-t, a kapitalista rendszer csúcstermékét nem ítélik el.
A zsaruk tojásokon járnak természetesen, jófejkednek velük, kiengedik őket, stb., sőt még a lelőtt idiótákért is igyekeznek bemenni - de ez nem lesz így örökké. Ez a negyed a város közepén van, előbb-utóbb nagyon súlyosan el fog ez mérgesedni, egyszerűen nincs olyan forgatókönyv, hogy ez jól süljön el. Úgyhogy innentől ezt követem majd szorosan, pattogatott kukoricával a kezemben.

Remélem a South Park készítői figyelnek, mert ebből az 5 pontból egy teljes szezont ki lehet hozni.

Mi amúgy szép nyugisan töltöttük a szabadság első napját, kirakós játékkal, zenehallgatással, ebéd után ismeretlenekkel vitázással a redditen! :D Aztán délután Park, lufifújás, séta. Csináltam a rendes géppel is fotókat, de azokat lusta vagyok felmásolni.
Langerhans!

Ezt kéne egy ilyen kajás instagram fiókra kirakni! :)
Elcsomagolta magát
A képen csak egy teniszlabda van
Ott a heli kopte!
Megvandalizálja a virágokat a kis terrorista
Itt is
A nép csapszéke - ingyen kaja - nemsokára mi is egy anarchista antiállamban találjuk majd magunkat!

2 megjegyzés:

  1. Csöpög a szarkazmus, de még ez is kevés ennek a baromságnak a leírásához!

    Vikivel is sokszor beszélgetünk egyébként a rasszizmusról, ő a klasszikus mandela-i anti-apartheid megbékélés politikában látja a megoldást. Én erre mindig azt mondom neki, hogy na de mi a helyzet a neokonzervatív erőpolitikával? Ilyenkor mindig nagyot mulatunk :)))

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Az elmúlt 30 nap top 3 bejegyzése